Mi, túlfutók olyan régi hősökre is emlékszünk, akik a mai fiataloknak talán már nem mondanak semmit. Hideg estéken az ember szívesen gondol vissza ifjúságára, amikor még anyu ránk adta a jägeralsót. Azóta meg csak a Jäger maradt, és az alsók is lekerülnek időnként abban a (jobb) esetben, ha ellenkező neműek próbálnak meg minket rábírni erre. Nos, ilyenkor nosztalgia önti el szívünket, s ennek nyomán kerekedtünk fel egyszer felkeserni gyerekkorunk legemblematikusabb figuráját, Krtek-et, azaz a Kisvakondot. A cseh(szlovák) nagykövetség készségesnek mutatkozott és elmondták, hogy Krtek-hez nem kell messzre mennünk, mert Óbudán egy 1+2 1/2 szobás panellakásában éli hétköznapjait. El is indultunk, de nem a megadott címen, hanem egy füstös kis sarki bisztróban értük utol, a 4 csősz és a rizling nevű becsületsüllyesztőben, ahol saját asztala és korsója is van.
- Kedves Krtek, hogyhogy itt?
- Tudjátok, amikor a peresztrojka és glasznoszty (közben egy kisebb turha landol az asztal mellett külön az erre a célra elhelyezett padlóra) miatt bedöglött a szocialista rajzfilmkisállat-piaci biznisz, új megélhetés után kellett néznem. Sokan elutasítottak emlékezve a fiatalkori rendszerellenes megmozdulásaimra, amikor például a srácokkal szétvertünk egy önkormányzat által kiutalt lakást, mert ők meg kivágták az erdőnk. (Ha valaki nem emlékezne erre az epizódra, annak itt a segítség.) Igazából nehéz gyerekkorom volt és nem ment könnyen, hogy rájöjjek: taníthatom is az ifjúságot, hogy többre vigyék nálam. Nem azt mondom, hogy rosszul éltem, megvolt a Skoda 105-ösöm, meg a farmerom, amit barterbe oldottunk meg a haverokkal, de elvesztettem azt a minimális kis egzisztenciámat is, amit kiépítettem.
- És utána?
- Végül átképeztem magam villamos jegyellenőrré. Nem volt könnyű, mert az ifjúság szabadabb életlehetőségei miatt gyakran visszaélt azzal, hogy csak egy korosodó kisvakond vagyok. Rengeteg atrocitás ért, végül nyugdíjaztak is. Ekkor írtam első emlékirataimat "Krtek nem kertel" címmel, illetve próbálkoztam először betörni a zenepiacra a "Krtek még mindig szeret" című albummal. Sajnos ezek a kísérletek elbuktak, mert a túl erős nyugati médiahatás elsodort, hiszen nem illettem bele egyik amerikai manager elképzelésébe sem.
- De miért? Hiszen generációk nőttek fel szállóigévé magasztosult mondataidon: "pomoc", "atadi", "óhhhhh"!
- Igen, de nincsen lézerszemem, nem tudok repülni, és még csak telepatikus képességeim sincsenek. Én csak a közösségi élményben, az egymás iránti tiszteletben hiszek, s tagadom, hogy csaka pénz lenne mindennek a fokmérője!
- Szóval túllépett rajtad a kor, amiben élünk?
- Na ezt nem mondanám, még csak 53 éves kisvakond vagyok, igenis vannak céljaim és terveim, és van még miért küzdenem. Hiszek abban, hogy megdönthető a nyugati média-infernó, ez ellen pedig jómagam is küzdök. Az első csata akkor kezdődött, amikor megnyíltak a McDonald's-ok és a Happy Meal-be ahelyett hogy engem, vagy Bobeket esetleg Lolkát és Bolkát (a két polkát) tették volna, Aladdin meg a 101 ugató kisdög került. Pedig mi már akkor itt voltunk Közép-Európában amikor ezeket még meg sem álmodták! Na jó, Aladdint talán igen... Szóval véres leszámolásokba bonyolódtunk, hogy visszakapjuk az ifjúság nevelésének jogait!
- Kik voltak a társaid?
- Természetesen a régi banda: Nyuszi, Süni és Egérke. Bepattantunk a verdába (a már említett Škoda 105-ös) és már mentünk is a "Kapitalista rajzfilmhősök méregdrága szórakozóhelye" nevű mulatóba. Itt előbb csak szóban vertük le őket, majd a sunyi Tigris a Micimackóból ráugrott Egérkére. Ekkor elszakadt bennem valami és több órai véres mészárlás urán már csak Nyuszi, Süni és én maradtunk talpon a helyen. Persze akkor még nem tudtuk, hogy ezeket a gerinctelen népbutítókat klónozzák, és hogy vannak nyugati katonai mesék, amikre nálunk alig volt példa, bár nálatok ment például a Pityke őrmester, de az is csak egy rendőr volt, még ha volt is kutyája.
- Klónozzák őket...ezt nem tudtuk! (Péter és én riadtan néztünk össze, mert ezzel egész gyermekkorunk más megvilágításba helyeződött.)
- Hát persze, hogy klónozzák őket! Hogy lehetnének egyszerre mindenütt? De a katonai alakulatok, amik jöttek, még ennél is brutálisabbak voltak, a nevük valami G.I Joe volt. Nyuszit és Sünit egy útilapunak álcázott taposóaknával szenderítették a másvilágra, amikor a Škodámmal elmentek Pilsner Urquell-t venni a közeli Hašek kisboltba. Azóta magányos harcos lettem. Feladtam a prágai életemet is, mert úgy éreztem a barátaimmal történtek örökre nyomasztani fognak, ha abban a városban maradok. De a harcot nem adtam fel! Minden héten van valamilyen kis partizánakcióm. Hol a popcornt lopom el a plázákból, hol máglyát rakok a nyugati képregényekből. Mellékelek is egy fotót Nektek a bevetési kinézetemről:
- És szerinted van még esély arra, hogy tiéd legyen a győzelem?
- Természetesen, különben miért csinálnám? A szocialista utódpártok pénzelik földalatti tevékenységemet, illetve Kubából mindig kapok bátorítást és útmutatást. Tulajdonképpen én vagyok a leghírhedtebb cseh, ahogy Guevara argentin! Engem legalább annyian szeretnek és követnek az úton, és én is vagyok legalább annyira szőrös, mint ő!
- Mivel harcolsz, amikor nem konkrét terrorcselekményeket hajtasz végre?
- Jelenleg éppen egy lemezen dolgozok, amit a magyar közönségnek szánok, hogy tudják, még élek és küzdök a régi jó dolgokért, mint például a balatoni nyaralások, a Trabantok, az NDK-s tornacuccok, a nyári építőtáborok!
- Kérhetünk, hogy említs olvasóinknak pár apróságot, konkrétumot a lemezről?
- Hogyne, hiszen blogotok a legjobb beharangozója lehetne. A címe "Krtek The Pomoc" lesz, és electricboogie alapú kissé undergroundos lakodalmas-jazz-metál, a szövegeket pedig leginkább a freestyle rapre hasonlítható előadásmódban kell elképzelnetek. Természetesen videoklip is készül, amit a rajongók bevonásával tervezek megvalósítani.
- Ezt hogyan képzeljük el?
- Az album 5. számára gondoltam, melynek címe az "Adjál már egy szálat, vagy kicsinállak" lesz, a klipet a posztszocialista országok internacionális szilveszteri partiján szeretném leforgatni a teltházas őrjöngő közönség bevonásával, akik maguk alakíthatják a szám hangulatát. Remélem sikerül feltüzelni a közönséget, és hatalmas buli lesz belőle, a befolyó pénzt pedig a csokis muffinok megmentésére fogom fordítani. Egyszerűen embertelen, amit azok a szemét imperialista spitzbergák művelnek velük! Tudtátok, hogy még párzási idényben is vadásszák őket?
- Ööö...hát nem is tudom, Péter van még valami kérdésed?
- Akadna még néhány. A gondosan tanulmányozott szakirodalom (wikipedia) egyik első ténymegállapítása apádtól, Zdenek Milertől származik. Ő itt azt írja, hogy "sok időbe telt rájönnöm, de be kell látnom: amikor Kisvakondot rajzolom, akkor valójában saját magamat rajzolom meg". Nem zavar, hogy atyád ilyen fertelmesen csúnya volt? (Kis gonoszsággal azt is mondhatnánk, hogy lemegy a bányába, feljön a vakond...)
- Ezt kikérem magamnak! Mindenki ilyen apuskáról álmodik! Csupán egy dolog bánt a mai napig: apám nemzetközi celebet (de gyűlölöm ezt a konzumidiotizmus által teremtett terminus technicust!) akart belőlem kreálni, így nem tanított meg beszélni. Hitt a gügyögés erejében. Mégsem szolgáltatott igazságot a sors. A hasonló szókinccsel rendelkező teletabik sokkal népszerűbbek lettek nálam... Sőt, őket még az EU is támogatta csak azért, mert a brit imperialisták teremtették csoffadt testüket. Borzasztóan zavar a mai napig, hogy nem mélyfilozófiai fejtegetéseimet szajkózza a szocialista blokk tizenéveseinek hada, csak az olyan, némileg bugyuta szavakat, mint a "momó", "pomoc" és az "óhhhhh". Budára kerülésem után pont ezért jártam évekig a Petőbe, de mára már legalább megtanultam egyszerű, korántsem bonyolult, aránylag árnyalt jelentéstartalommal bíró mondatokban beszélni. (Kisvakond most épp leveszi tízdioptriás szemüvegét és láthatóan könnyeivel küszködik.)
- Attila, szerintem nem kellene tovább zaklatnunk a letűnt korok letűnt állatkáját. Jobb lenne, ha magára hagynánk őt, csak a terhére lennénk.
- Köszönöm, hogy eljöttetek, higgyetek az ügyben, amit képviselek! Keresem a posztszocialista rajzfilmkisállatok és más rajzfilmsztárok közül, aki még tenni akar valamit a piac visszaszerzéséért, és a zánkai gyermektáborban eltöltött Guantanamerás estékért!
Meglehetősen lesújtottan indultunk el a füstös talponállóból a fővárosi éjszakába. A kocsmai tévéből felcsendülő Kacsamesék-főcímre aztán mindketten megtorpantunk, s az ajtóból visszafordulva még épp elkaptuk a Kisvakond búskomor, reményvesztett pillantását. Nem tudunk mit írni tudósításunk végére, csak azt, hogy valami tényleg elveszett, valami örökre eltűnt (a pénztárcánk után nyúltunk, de az még megvolt)... De talán ez a vakond visszahozhatja, ha mi is javítunk azzal a helyzetén, hogy megvesszük lemezét, mellyel a földalatti tevékenységét is, meg az afelettit is tudnánk segíteni!
Kérjük gondoljatok jó szívvel a néhai Škoda 105-ös tulajdonosára, Krtekre, aki még küzd. Ki tudja meddig...
