Emberek és gyerekek, kedves Csokis Muffinok! Figyelem! Nemsokára kezdetét veszi az élményekben bizonyára gazdag vizsgaidőszak. A kellemetlenségek enyhítése okán tanult barátommal, Gulyás Attilával úgy döntöttünk, hogy egy celeblogot indítunk, melyben hétről hétre megpróbálunk lefárasztani benneteket. (Talán néha egy-egy kacaj is felcsendül majd a sok bölcsész torkának mélyéről. Ennek okán próbálunk nem túl magas szintű szellemi színvonalat megütni, hogy például Laó vagy Kis"Nagy Villám" Zoltán volt elnök úr is értsék.) Aki létrehozza az „Akik szeretik olvasni a Csipesz-Peti blogot” vagy az „Akik olvassák a Csipesz-Peti blogot” elnevezésű rajongói klubot a facebookon, az egy kézzel rajzolt kisvakondos szögmérő boldog tulajdonosa lesz. Azért remélem figyelitek, hogy Balázspalival ellentétben mi nem ragaszkodunk a saját méltatásunkra elnevezett klubban arra utalni, hogy szeretnek minket („Akik szeretik olvasni B.pali blogját :D”). Mi már a figyelmetekkel is megelégszünk, ahogy azt a második névötlet is sugallja. Természetesen lehetne a címe "Pöti Peti & Csipi Csupi" is, de ez túl hosszú, és értelmetlen, emellett első akció mozinknak lesz ez a címe.

A blog eleve sikerre van ítélve, mivel nevének (túlfutottunk-blog) sokat sejtető anagrammája az: „Ú! Túlfut? BTK tolong!”. Ennek reményében várjuk a hozzászólások és korholó-dícsérő szavak miriádjait. Nemsoká jelentkezünk az első igazi bejegyzéssel, melyben a múltban vájkálva felderítjük mindazokat a szerencsétlen körülményeket, melyek hozzájárultak az oldal geneziséhez, elöljáróban csak annyit, hogy a sokak által csodált SÍNpózium hatására alapozunk. Ha még emlékeztek, akkor azért, ha nem, akkor meg azért olvassátok. Találkozzunk nemsokára!

Ui.: Rovatokra vonatkozó ötleteket szívesen várunk a gulyasatt@gmail.com, illetve a harmathpeti@yahoo.com címekre. Természetesen a rajongók anyagi és természetbeni hozzájárulásaitól sem zárkózunk el.